Üdvözlöm, Somody Zsolt okl. építész és építő mérnök vagyok, a Somody és Társa tervezés vezetője. Köszönöm, hogy meglátogatta honlapunkat.

A következő oldalakon tájékozódhat elérhetőségeinkről, a galériában megtekinthet néhány általunk tervezett épületet, ill. hasznos információkat szerezhet az épületek tervezésének, engedélyezésének, és megvalósításának folyamatáról.

Amennyiben valamelyik szolgáltatásunkra szüksége van, és a látott épület fotók és tervek alapján munkánk elnyerte tetszését kérem keresse meg

Szolgáltatásaink

Cégem alapvetően épülettervezéssel foglakozik. Ezen belül vállalom családi házak, nyaralók, társasházak tervezését, de munkám során terveztem már kisebb ipari épületeket, kórházi épület bővítést, panziót, különböző üzleteket, éttermet, söröz?t. Gyakorlatom van támfalak tervezésében, és terveztem híd szerkezetet is.

Munkám során nagy tapasztalatra tettem szert meglévő épületek átalakításának, bővítésének, felújításának tervezése terén. Ezek közt volt néhány műemlék épület is. Természetesen vállalom más építész kollégák által készített építész tervekhez szükséges tartószerkezeti m?szaki leírások, statikai számítások, és szerkezettervek elkészítését is.

Az általam tervezett épületek statikus terveit többnyire magam készítem. Általában az, hogy ez a két tervfázis egy kézben van, előnyt jelent az épület kialakítása során, és az építtetőnek is kisebb tervezői költséget jelenthet.

Az általam tervezett épületek építésekor, igyekszem tervezői művezetések során is jelen lenni.

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

Nevem Somody Zsolt, születtem 1966-ban, Dorogon.

Iskoláim

1984-ben érettségiztem a győri Hild József Épít?ipari Szakközépiskolában. A szakközépiskolai tanulmányaim során harmadik helyezést értem el az országos szakmai versenyen, ezzel felvételt nyertem a BME Építőmérnöki karára.
1991-ben diplomáztam, a Szerkezetépítő szakon, ezzel okleveles híd és szerkezet építő mérnöki diplomát szereztem.
1994-ben beiratkoztam a BME Építészmérnöki karának kiegészítő képzésére, ahol 1998 őszén diplomáztam, ezzel okleveles építész mérnöki diplomát szereztem.
2000. – ben statikus vezető tervezői jogosultságot szereztem.

Munkahelyeim

Első munkahelyem a dorogi Struktúra Rt. volt, ahol könnyűszerkezetes épületek tervezésével, és telepítésének bonyolításával foglalkoztam.
1992-től kezdve magántervezőként, ill. 1997-tol a Somody és Társa Tervez? Bt. ügyvezetőjeként dolgozom.
1998. – 2000. – ben rendszeresen dolgoztam a Dorogi Tervező Iroda Kft.-vel, ahol támfalakat, partfal megtámasztásokat és egyéb mérnöki szerkezeteket tervezünk.

Fontosabb munkáim, és tevékenységeim

Önálló tervezési munkák:

1992 óta folyamatosan tervezek családi házakat, nyaralókat, átalakítást, átépítést, tet?tér beépítést. E mellett más építészek munkáihoz készítek engedélyezési és kivitelezési statikai terveket.

– 1994-ben, Jonathán Panzió Komáromban, Damjanich u. 30. – komplex, építészeti és statikai tervezése
– 1995-ben Bosch autó szerviz Dorogon, Bártfai Tamással.
– 2000-ben, gyaloghíd és patak parti támfal építészeti és statikai terve Eger Homok u.
– 2001. Szabadon álló családi ház, Komárom
– 2002. Kórház épület bővítés, Dömös
– 2002. – 2003 Dorog, Mária utcai lakó és üzletház komplett tervezése
– 2003. – 2004. Esztergom, Galagonyás úti 15 lakásos kis lakópark komplett tervezése
– Zarándokház  a pilismaróti RK plébánia bővítéseként.
– Családi Ház Budaörs
– GRANCAFÉ – Élelmiszer üzem, és cégközpont Esztergom – Kertváros
– Családi ház Esztergom Schiszler u – Év lakóháza Komárom Esztergom Megyében díj  2010 díj
– Nyári lak Esztergom búbánatvölgy – Év lakóháza Komárom Esztergom Megyében díj  2011 díj
– Családi ház Bajót -Péliföldi Szentkereszt Év lakóháza Komárom Esztergom Megyében díj  2014 díj
– Esztergomi „RUDOLF HÁZ” étterem és boutique hotel.
– Kerektavi Természetház Esztergom
– Esztergomi „ Fekete Sas” gyorsétterem. és motel
– Iroda a kertben, skandináv stílusban

Társtervez?ként, ill. statikusként készített munkáim:

– Családi ház és szerszámgép üzem statikai tervezése Bártfai Tamás építésszel, 1993-ban, Esztergom Balassa B. u.
– Fa ipari csarnok statikai tervezése Bártfai Tamás építésszel 1995-ben Lábatlanon.
– 1994-ben statikusként részt vettem a paksi Bezerédj Ált. Isk. bővítésének tervezésében az É-11 Kft-vel.
– 2000.-ben Bp. Törökvész u. 45. alatti 12 lakásos társasház statikai terve, a Kajdócsi építész stúdióval.
– 1997 vége óta vasbeton támfalak tervezése Egerben, Szomolyán, Ostoroson, Bodrogkeresztúron, Sárisápon, Csolnokon, Dorogon, Gyermelyen, a Dorogi Tervező KFT-vel.